Valószínű, hogy igaz a mondás, miszerint nem a ruha teszi az embert...sőt, ez tényleg így van...a ruháimat mindig én szoktam összefogni majd elrakni...Sajnos. Lehet jobb lenne, ha ők tennének-vennének engem, talán én is több szerencsével járnék...és ők még le sem szidódnának, ha nem lennék "liniában" magamhoz viszonyítva. De azt hiszem, kicsit elkalandoztam. Csak annyit szeretnék leszögezni, hogy mondás ide vagy oda, számít, hogyan is párosítgatjuk rongyocskáinkat. Függetlenül kortól és nemtől.

   
Nézzünk csak szét a világban. Mit látunk? Vagy hallunk? Trend, trendy, válaszd ezt, mert ez a divat...hoppá, ki is lyukadtam oda, ahova akartam...de mit is beszélek, lyukas a nadrágom a térdemnél...de nem azért, mert kikopott...szó se róla...vadiúj, csak hogy is mondjam...ooolyan trendy, vedd meg - nem, nem egyedül beszélek, a barátnőm mondta, mikor a múltkor elcipelt vásárolni...s az lett a vége, hogy rámtukmálta ezt a gatyát. Ami "olyan, mint a Coca-Cola reklámban a csajnak...". És itt a másik kulcsszó is. A reklám.

De most már összefüggésbe helyezném a kettőt, míg el nem felejtem...Arra a kis mondásra gondolva...Hát én átírnám, hogy a 21. században is érthető legyen, s ne értse senki félre, mint én az imént. Az úgy lesz, hogy: az ember (ki)teszi a reklámot, (most nem feltétlenül a Coca-Colára kell gondolni, vagy egyéb ilyen élelmiszeripari, kozmetikai vagy mit tudom én milyen cikkek reklámozásra, amik közvetlenül hatnak ránk...hanem egyébre. Még nem tudom mire. Vagy egyszerűen arra, amire a barátnőm is annakidején. A reklámszereplőt is megnézzük ugyebár, nem csak a reklám tárgyát. Na arra. Megszületett.) az ember megnézi a reklámot, az ember megveszi a reklámot. No. Szép kis mese. Az ember benne a főszereplő, természetesen. Mint általában. Csakhogy megfelelő szerephez megfelelő ruha is kell. S megint oda jutottam, hogy csak én kell tegyem a ruhákat. Nem a ruha választ engem, nem, én választom azt a ruhát, ami hozzám illik. Úgy is mondhatnám, ha már így belejöttem a szólás-mondás-átírásba, hogy "alkalom teszi a ruhát".
   
Szétnézve a mai fiatalok között (bezzega zénidőmben...), hát mit is mondjak. Első dolog, ami szembetűnik az a színözön, ami mindent elsodor (mintha egy impresszionista festmény lenne itt mindenki). Utána meg vannak kisebb-nagyobb típuskategóriák, amelyek megnevezése kicsit nehéz.
  
Hogy is mondjam...nem akarok durva lenni. Divatmajmok-kategória, sportgiliszták klub, azokakikcsápolnak-egyesület.....Van valami, amit kihagytam?

Miért mondtam mindezeket? Mert sajnálom nagymamámat...már az összes fehér, fekete, piros kendőjét elszedtem, ami még olyan anyagból is volt, hogy táskámra, nyakamra, karomra meg ide-oda bogozgassam. Meg nagyapámnak a régi halásztáskáját is esztétikai rangra emeltem. Már ha lehet itt esztétikáról beszélni. Mert csak suliba járok vele. S persze ráírogattam dolgokat. Ahogy mindenki.

Én már nem tudom megkülönböztetni ki a fiatal, ki az öreg, ki egyetemista, ki jár még csak líceumba vagy egyáltalán ki sulizik, ki van megnősülve, ki ment férjhez, ki dolgozik, kinek van gyereke stb. Ha viszont megnézzük Torockón a falumúzeumot (ez csak egy példa, ami ugyancsak a régi idők rovására legyen írva...), ott aztán lehet látni a különbségeket korosztályok és nemek között. Tényleg, már majdnem azt sem tudom felismerni ki a fiú s ki a lány...HOPP‼...Fiú vagyok vagy lány?

Mindez csak rövid bevezető, miután már ideje lenne a lényegre térni, mert ahogy mondják, sok a duma. Csak be szeretnék számolni élményeimről egy egyszerű délutáni séta után.

Deeee...jön az Unió, s ott nincsenek határok.